Az eset Pliniusnál történt, aki lakomát rendezett - tulajdonképpen az én búcsúztatásomra, hiszen pár nap múlva megkezdtem a visszaköltözést Bilbilisbe, de én határozottan tiltakoztam ellene, hogy emiatt engem tegyen az est középpontjává. Ezt meg is ígérte, s nem is volt nehéz teljesíteni, mert mindenféle komoly emberek is részt vettek azon az estélyen. A lakoma után, amikor mindenki fölállt, hogy kinyújtóztassa az elzsibbadt karjait, és felkészüljön az ivászatra, felfigyeltünk egy hangosan vitázó párra.

Az egyik, az idősebb, éppen az említett komoly emberek legkomolyabbika lehetett: az előző évben konzul volt (igaz csak évközbeni), híres szónok, akinek az volt a jelmondata, hogy harag és elfogultság nélkül kell beszélni mindenről - én nem tudom, egy beszédét se hallottam, de gyanús szövegnek tűnik: még az istenek se elfogultak, hát még az emberek -, sőt éppen abban az évben jelent meg két könyve is. Az egyiket a saját apósáról írta, aki Domitianus hadvezére volt Britanniában, de aztán a császár visszahívta, sőt állítólag a halálát is ő okozta, a másik könyve meg a germánokról szól.

A másik sokkal fiatalabb volt, nem sokkal húsz felett. Azt hiszem, ő is ügyvédkedett, legalábbis Plinius valami ilyesmit említett, de természetesen (?) ő is inkább írással foglalkozott, ámbár szerintem egy sora sem jelent meg azóta sem.

Na most, mint később kiderült, úgy kerültek ezek egymás közelébe, hogy az ifjabbnak valamelyik rokona (vagy csak névrokona?) is szerepel az idősebbik könyvében, úgyhogy a konzulviselt férfiú leereszkedett a fiatal senkihez. Az írásról kezdtek beszélni, állítólag, hogy a történelmet is csak harag és elfogultság nélkül szabad szemlélni és leírni, mert az igazi okok csak így kerülnek napvilágra stb. Na erre mondta az ifjabb, hogy ez már a múlté, ugyan miféle történelem, ma már nincs is olyan, hanem csak a császárok vannak, ők alakítanak mindent, tulajdonképpen ők maguk a történelem. Az ő tetteiket kell leírni, sőt, a jellemüket, a tulajdonságaikat és kész, szóval ez az életrajzok kora, s furcsa, hogy a másik, akinek első műve szintén egy életrajz, nem érti ezt meg.

Szó szót követett, a másik kimutatta a haragját és elfogultságát, a fiatalabb sem volt rest, és hamarosan már mindenki rájuk figyelt, ahogy mindenfélét egymás fejéhez vágtak. Talán még össze is verekedtek volna, de Plinius, részint mint házigazda, részint mint mindkettejük barátja, közbelépett, és sikerült is szétválasztani őket. Az esetnek nem lett folytatása, mert az egyiket később elhívták valami miatt. Mindenesetre egy kicsit feldobták a lakomát, maga Plinius is óvakodott valami műveltségi témával előjönni, inkább előhozatta a legjobb borát, hívatta a táncoslányokat, egész éjjel folyt a bor. Én magam is eléggé eláztam, nem is tudom, hogy a szegény szolgagyerek, aki elkísért, hogy cipelt végül is haza, talán Plinius kölcsönadta az egyik gyaloghintóját -  de hát tényleg ez volt az utolsó lakomám Rómában: a búcsúm.

Ja, a lényeget meg nem is mondtam: a két illető közül, akik annyira összevesztek, és ordítoztak azon az estén, az idősebbiket úgy hívták, hogy Cornelius Tacitus, vagyis "Hallgatag", az ifjabbikat meg úgy, hogy Suetonius Tranquillus, vagyis "Nyugodt"...
 

 
Nyelvfelismerés » Hungarian
 

A bejegyzés trackback címe:

https://martialis.blog.hu/api/trackback/id/tr882242966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása